Tanulmányok:
2017-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán.
2020-ban háziorvostan szakvizsgát tettem, azóta is háziorvosként dolgozom.
2021 óta foglalkozás-egészségügyi rezidens vagyok, a Szegedi Egyetemen
Specializáció:
A nyugati orvoslás mellett mindig nagyon érdekelt a keleti, alternatív medicina.
2019-ben az OKFŐ által akkreditált természetgyógyász képzést végeztem. Azóta is képzem magam tovább e területen, jelenleg fitoterápia (gyógynövények ismerete) és akupresszúra képzésekben veszek részt.
Érdeklődésem központjában többek között a mozgásszervrendszer áll, 2018-ban és 2019-ben kinesiotaping képzéseket végeztem, nagyon hasznosnak találom ezt a technikát.
2019 óta jógaoktatóként is tevékenykedem. 2016-ban gerincjóga-, 2019-ben hatha jóga-, 2020-ban yin jógaoktató képesítést szereztem.
Hiszek a holisztikus megközelítésben, a páciens egészben (test-lélek-szellem) való vizsgálatában, szeretem a lelki oldalt is figyelembe venni a testi panaszok mellett.
Fentieken túl várom kedves pácienseimet Post-COVID szűréseken is, amihez rendelésemen minden labor és képalkotó diagnosztikai eszköz elérhető a gyors diagnózis felállítás érdekében.