1982. december 13-án születtem Budapesten. Általános és középiskolai tanulmányaimat az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumban végeztem. Angol és spanyol nyelvből tettem középfokú nyelvvizsgát. Általános orvosi diplomát Budapesten, a Semmelweis Egyetemen 2007-ben szereztem, ezt követően 13 éven át vettem részt fertőző betegek gyógyításában a Szent László Kórházban. Itt kezdtem klinikai parazitológiával és echinococcosisban szenvedő betegek kezelésével foglalkozni. Tanulmányúton Olaszországban, Svédországban és 2 hónapon keresztül Kenyában jártam. Olaszországi tanulmányútjaim során kerültem személyes kapcsolatba a WHO Informal Working Group on Echinococcosis nemzetközi kutatócsoportjának vezető kutatóival, elsősorban Adriano Casullival, akik magyarországi kutatásaimat szakmailag támogatták. A kétoldalú kapcsolat révén hazánk is felkerült az echinococcosis világtérképre, hiszen korábban keveset lehetett tudni a világszerte alulbecsült parasitosis magyarországi előfordulásáról és jellegzetességeiről. A Magyarországon újonnan azonosított humán alveoláris echinococcosis eseteinek klinikai epidemiológiai elemzése a BMC Infectious Diseases című rangos nemzetközi infektológiai szaklapban 2021-ben jelent meg és úttörő munkának számít az adott szakterületen. Infektológiából 2013-ban, trópusi orvostanból 2015-ben tettem szakvizsgát. A parazitológia mellett különös érdeklődési területem az emberré válás és a főemlősök összehasonlító anatómiája. 2020 óta a Semmelweis Egyetem Anatómia, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében orvostanhallgatók anatómia oktatását végzem. Az általános infektológiai gyógyító tevékenység, a gyakori fertőzések kezelése mellett speciális célkitűzésem a parazitás fertőzésben szenvedő betegek hatékony diagnosztizálása és kezelése, orvoskollégák számára a kétséges kóreredetű esetek tisztázása.
Tagja a Magyar Anatómus Társaságnak és a Magyar Parazitológusok Társaságának.
Klinikai parazitológia témában számos előadást tartottam az elmúlt években hazai és nemzetközi konferenciákon.